Ez most csak egy vázlat lesz.

Az egész sokkal bonyolultabb, ha ráérek szétszedem, és részekre bontom.

A helyszín Erdély, pontosabban Gyergyószentmiklós, 1988 augusztus.

Előzményekről annyit, hogy mióta a csúnyácskámat elől hordom, tudtam, hogy ott nem fogok élni. Mármint abban a környezetben (Ceausescu), ezt majd bővebben ki kell fejteni, hogy is alakult, kb. egy 14-16 éves gyerek gondolkodása alapján.

Az sem volt mindegy, kivel mit beszél az ember.

Most röviden annyit, hogy egyszer csak jött egy lehetőség.

Mindig voltak lehetőségek, csak nem volt meg a minimum 50% esély sem.

Ennél úgy tűnt megvan.

Átmenni a határon Magyarországra, aztán tovább Ausztriába.

Átrágtuk a lehetőségeket. Volt akinek sikerült. Volt akinek nem.

Lelőhetnek. Megerőszakolhatják a lányokat. A verés az annyira természetes volt, hogy annak nem tulajdonítottunk túl nagy jelentőséget.

Azért reménykedtünk, hogy a vesénk, májunk ép marad, ha nem úgy jönnek össze a dolgok.

Egyikünknek volt rokona a határ mellett.

Egy országon belül nem lehetett csak úgy lófrálni. Kolozsvártól nyugatra, ha nem tudtad igazolni hová mész, simán leszállíthattak a vonatról.

Persze ezzel is vigyázni kellett, ki a rokon?

Nem-e besúgó?

Egyebek.

De túl nagy választék nem volt, hát bízni kellett.

Az ő kockázata az volt, hogy ha elkapnak, és megtudják, hogy náluk voltunk, hát meghúrcolják. Meg is fogadtuk, semmilyen körülmények között nem fogjuk kiadni a nevűket.

A csoportból két testvérnek az anyja a "tanácsnál " dolgozott.

Ez azért volt jó hír, mert ha bukik a projekt, és visszahoznak, az otthoni rendőrségen számíthat a szülő. Vagyis megint kevesebb verés.

Na akkor a "hosszú hétvége" tömören. Egyelőre.

Szülőknek azt mondtuk, pénteken kimegyünk bulizni a Gyilkos tóhoz. Máskor is volt ilyen, elhitték.

Mi azonban Szatmárnémeti felé robogtunk. Négy srác, meg egyiknek a menyasszonya.

A terv szerint 20.-án Budapesten néztük volna a tüzijátékot...

Emlékeim szerint minden simán ment az úton, kevés csomag, csak annyi ami odaútra kell.

Este végre "magyar tévét" néztünk. Nálunk nem lehetett befogni.

A megbeszélés: Kb 5 km a határ, bal oldalt a Szamos töltése a tájékozódási pont éjjel, jobbról a kivilágított határátkelő hely. Lényeg, egyikhez se kerüljünk túl közel.

Valahol középen van egy erdő, amit pár éve piknikezésre használtak, de aztán valami miatt eltiltották a helyieket onnan. Nem tudták mi van ott, hát arra is vigyázni.

Szombat délelőtt egy óvatos séta a határ felé a főúton, persze csak ketten, nehogy valami határőr járőr igazoltasson. Útközben, míg kijutottunk a városból, az agyunkra ment, hogy minden udvaron legalább egy kutya, végigmenni észrevétlenül az utcán egyszerűen nem lehetett. Na megnéztük a terepet, kukorica míg a szem ellát, aztán vissza a szállásra.

Délután kettesével "kiszívárogtunk" Szatmárról, hogy aztán minél hamarabb be a kukoricásba. Lassan haladtunk, hogy ne nagyon mozogjon a kukorica szár teteje.

Átmásztunk néhány vizesárkot, vagy mit, ami a határral párhuzamosan lett építve, gondolom, amolyan tankcsapda. A legtöbbe térdig iszap, víz vagy volt a tetején, vagy nem.

Sötétedésre értük el az erdőt, előtte még egy árok. Aztán észrevettünk egy magaslest őrrel.

Hát nagy ívben kikerültük az erdőt, közben figyelve a Szamos töltést.

Augusztus 19. éjszaka. A lehető legrosszabb. Telihold. Egy levél sem mozdul, csak mi megyünk, ha jól emlékszem még viccelődünk is halkan persze.

Egyszer csak megint vége egy kukoricásnak. Kikúszok óvatosan körülnézni, mi következik.

Hát egy vizes árok. De ez aztán tényleg tele vízzel, a másik oldalon egy út, és utána csak fű, vagy bozót, már nem tudom, lényeg: nem kukorica.

Tanácskozás.

Át kéne úszni. Ötből ketten nem tudnak.

Amúgy meg hűlyeség, mert a legkissebb vízmozgást is, kilóméterekről észre lehetne venni a telihold miatt.

Nem marad más, átjárót kell keresni.

Találunk egy föld átjárót. Hason kikúszok az útra, sehol semmi. Visszamászok az átjáróra, és intek, hogy jöhetnek.

És amikor mindenki rajta van a földnyelven, honnan, honnan nem, ott egy német juhász kutya.

Durr bele!

Tudtuk, hogy akció vége.

Aztán katona bakancsok hangja az úton, valamint a semmivel össze nem hasonlítható hang: "amikor csőre töltik a fegyvert".

A kutya össze vissza szaglászott, ha nem mozdultunk, nem morgott. Hát nem mozdultunk.

Megérkezett két katona, közel sem jöttek, míg világító rakétát nem lőttek ki.

Utána kettessével összebilincseltek. Mi hason fekve vártunk, addig nem mertek semmit tenni, míg még két társuk elő nem került.

Ekkor már tudtuk, hogy a tűzijátékot nélkülünk rendezik meg "Pesten".

A "java persze csak ezután következett"...