Történt egyszer, hogy autóval utaztam 750 km-t.

Menet közben derült ki, hogy csak két CD, pontosabban két kazetta volt nálam.

Az egyik, Mike Oldfield: Tubular Bells, a másik egy Guns'n Roses balladák.

Hát ezeket váltogattam, míg nem kaptam kölcsön a célállomáson másokat is.

Mondanom sem kell, hogy mindkét anyag a sok hallgatástól "mély lenyomatot hagyott a tekervényekben".

Azóta eltelt pár év, és most egyik nap fogtam egy pár CD-t, hogy meló közben hallgassam.

Deák Bill, U2, Bruce Springsteen, Tubular Bells, stb.

Már nem emlékszem, hogyan került hozzám a csőharangok, lehet, hogy valami tescós leárazásnál került "véletlenül" a kosaramba, a lényeg, hogy amikor sorra került, elkezdtem hallgatni. És vártam.

A váz nagyjából hasonló volt, de a számomra fontos részek hiányoztak.

Megnéztem a dobozt, nem másolat, "eredetinek vehettem".

Annyira hiányoztak, hogy csak léptettem, léptettem a számokat, és nem volt benne a lényeg.

Elterelte a figyelmemet a munkáról, éppen vakoltam, és annyira nem volt jó, hogy kivettem, és inkább a Főnököt hallgattam.

Hamis CD-re nem lehet vakolni, dolgozni!

A gyenge utánzatból nem hiányzott más, csak a lényeg.

Pedig eredetinek árulták.

A tegnap ugyanilyen élményem volt. Sajnos, nem bírtam megvárni a harmadik előadót, mert éreztem, nem fog olyat mondani, ami fontos lehet.

Ha másolásról beszélünk.

Tegyünk egymás alá 10 papírt, közéjük indigót, és írjunk rá valamit.

Aztán nézzük a másolatokat.

Hiába nyomjuk a tollat az eredeti papíron, a negyedik, ötödik már halványabb lesz, a vége már alig olvasható, de az is lehet, hogy a saját kreatívitásodra is szükség lesz, hogy kitaláld mi van a 10. oldalra írva.

Tanulság:

Soha ne vakolj hamis CD-re!

Az igazi élmény az eredetin van...