Képzeld magad 1983 környékére. Plusz minusz egy-két év.

Hol voltál, mit csináltál akkor?

Mit is csináltam én?

Épp a „kondukátor”  fénykorában éltem.

Ezt a házikót később kezdte építeni, csak érdekességként kerül ide.

Hargita ugye nagyon messze volt Bukaresttől, de nemcsak mi, az egész ország.

A Szabad Európát hallgattam ahol csak lehetett, persze csak úgy, nehogy valaki más is meghallja, felnyomjon, és megüssem a bokám.

Nem volt tévénk, még kazettás magnó sem.

A tévé nem hiányzott, mert csak este 8-tól 10-ig volt műsor, amiből fél óra híradó, hol járt az elvtárs, vagy a felesége, aztán egy óra munkalátogatások, és végül a híradó megismétlése.

A  Bilboard Magazin 100-as listáját Bonnie Tylor teljes szívfogyatkozása vezette hónapokon át, a BBC minden vasárnap adott egy fél órát a héten megjelent kislemezekből, virult a Culture Club, Duran Duran, a délutáni randevúkat hallgattam nagybátyám asztalos műhelyében meló közben, suli után, de egy idő után meguntam, hogy a magyarok csak a gyöngyhajú lányt, a homok a szélbent kérik, ezért áttekertem a metronomra, ami ugyanaz, csak románul.

Ezt imádtam. Ugyanis a világ bármely tájáról kértek, küldtek zenét az otthon lévőknek, de egy darab román dalt sem kért senki. Igaz, amit ott csináltak, és könnyű zenének hívták, hát...

Naszóval csak Black Sabbath, Deep Purple, később Rainbow, Whitesnake, Page, Plant, Coverdale, Ozzy stb., így nem csoda ha ezt jobban szerettem.

Persze ha a műhelyben az idős asztalos engedte, ő ugyanis nem szerette ezt a zenét, és egész órakor vissza kellett tekerni a magyar hírekre, ami nem volt könnyű, mert ugye azt is zavarták.

Akkoriban, vagy talán picit később jött be a jegyvilág.

Napi egy kiló kenyér, havi egy kiló cukor, liszt, olaj , stb. de az megér egy külön misét.

Valamit már akkor tudtak az egészséges életmódról?...

Viszont, ha volt egy családi esemény, bármi, mi vittük a pékségbe a lisztet tojást kenyérnek. A többiről szintén egy másik bejegyzés.

Nem csoda, ha rengeteg könyvet olvastunk, könyvtárba, színházba, moziba jártunk.

Hú, a Bud Spencer filmek akkor jöttek be, széles vászon, minden ami kell.

Azóta megútáltam, mert itt a fejlett nyugaton, ha húsvét, ha karácsony, azóta is ezek mennek.

Hát egyszer, már nem emlékszem, honnan jött az ötlet, hogy Rejtő művét, átírom színpadra.

Meg is csináltam.

Le volt fűzetbe írva szépen, ahogy gondoltam.

Le kellett volna gépelni. Persze akkoriban magánszemély birtokában nem volt, nem lehetett írógép.

Egy barátnőm, hogy pont akkori-e, vagy későbbi, már tök mindegy, egyik gyár irodájában dolgozott. Azóta már a gyár sincs meg, lebontották, egy részéből, vagy helyette szállodát építettek.

Hát délutánonként, már nem emlékszem, hogyan kerültük ki a portást, vagy engedélyt kaptam, nem is fontos már, ott ültünk az irodában, és én diktáltam, ő meg gépelt.

Igaz, nem magyar betüs írógép, de az ékezeteket később hozzáadtam.

Azóta is ott, vagyis itt van egy dobozban egyéb emlékekkel együtt.

Pár éve olvastam, hallottam, hogy ugyanazt a művet, más is érdemesnek tartotta színpadra átírni, sőt Kaposváron volt először bemutatva, majd a nemzetiben, a napokban rákerestem, és többek között ez jött ki.

Hát mindenképp meg fogom nézni valahol, és összehasonlítom a kettőt.

Van úgy, hogy az ember nincs jó helyen jó időben, persze van más is a kis dobozban, emlékszem a Jethro Tull Lax X, vagy valami ilyesmi zenét képzeltem hozzá.

Lassan itt lesz az idő, hogy elővegyem ezeket a régi, meg nem valósított álmokat, és megvalósítsam.

Azt hitted lemondtam róluk?

És Te?

Hogy állsz a gyerekkori álmaiddal?

Nem, nem a mozdonyvezető, doktor nénisre gondolok, picit ugorjunk előrébb.

Azokra, azokra!

Ugye nem mondtál le róluk, csak parkoltatod?

Egyelőre.

Tudod mit?

 Írd meg nekem, akár privátban, hogy számon tudjam kérni rajtad később.

Mit szólsz hozzá?